Sajtóközlemény az ALTEO Nyrt. 2 milliárd forintos beruházási program első lépéséről

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
ALTEO: jelentős növekedés, komoly előrelépések megújuló energiában, erős pénzügyi immunrendszer és válságtűrő üzleti modell a koronavírus járvány kihívásaival szemben
2020.04.30
ALTEO Integrált Jelentés 2020
Megjelent az ALTEO második Integrált Jelentése: a tőzsdei cégnél a pénzügyi erő és a fenntarthatóság melletti elköteleződés a kiemelt fókusz
2020.05.13
A pandémia sem borította fel a fejlesztési terveinket, folytatódik a stratégia megvalósítása

A pandémia sem borította fel a fejlesztési terveinket, folytatódik a stratégia megvalósítása

Egy több mint 2 milliárd forintos beruházási program első lépéseként a mai napon 3 darab, együttesen 9° MWe kapacitású gázmotor kezdte meg működését az ALTEO tiszaújvárosi és győri telephelyein. A társaság ezzel a lépéssel szeretné bővíteni a hazai kiegyenlítő energetikai piac kínálati oldalát. A fejlesztés következő ütemében további 3, összesen 9° MW villamos teljesítményű gázmotort telepítenek majd, így a program végére az ALTEO harmadával bővíti gázmotoros energiatermelő kapacitásait és ezzel az ország egyik legnagyobb szabályozási központjává válik.

Az ALTEO 2019 őszén elfogadott új stratégiájának kiemelt eleme a társaság szabályozási központjának további fejlesztése, különös tekintettel a megújuló energiaforrás alapú erőművi kapacitások hazai terjedése következtében egyre erősebben jelentkező, minden eddiginél szofisztikáltabb szabályozási szolgáltatások iránti igényekre.

A COVID-19 járvány miatt előállt helyzet, valamint az erre válaszul az ALTEO által bevezetett, emelt szintű belső biztonsági intézkedések közepette is a társaság folytatni tudta a győri és tiszaújvárosi üzemeiben zajló fejlesztési munkákat. Jóllehet a kialakult helyzet komoly logisztikai és beruházás ütemezési kihívásokat teremtett, sikerült mindent az eredeti terveknek megfelelően végrehajtani, így a mai naptól összesen 9° MW összteljesítménnyel növekedett a társaság szabályozási központjának kapacitása. Komoly fegyverténynek számít az is, hogy a pandémiás korlátozások ellenére, a biztonsági követelmények maradéktalan betartása mellett időben sikerült megszerezni az extra kapacitások kereskedelmi hasznosításához szükséges engedélyeket, illetve akkreditációt, így a gázmotorok azonnal képesek a piaci igények kielégítésre.

A fejlesztéseknek ezzel még nincs vége. A több, mint 2 milliárdos program második ütemében újabb három, összesen 9° MWe teljesítményű gázmotort telepít a társaság. A program végére így az ALTEO szabályozási központjának beépített teljesítménye közel 33 százalékkal fog növekedni, amivel az ország egyik legnagyobb ilyen létesítményévé válik.

„Mindenekelőtt köszönetet szeretnék mondani a fejlesztés megvalósításában résztvevő minden ALTEO-s kollégának és külső szakmai partnernek, szereplőnek, hogy a járvány okozta nehéz helyzetben is biztosították a beruházás első, kiemelten fontos fázisának sikeres befejezését. Magyarországnak és az ALTEO-nak is igen ambiciózus tervei vannak a megújuló energiatermeléssel kapcsolatban. Az időjárás függő megújuló energiaforrás bázisú erőművek hullámzó teljesítménye miatt azonban komoly piaci igény mutatkozik a menetrendezési és kiegyenlítő tevékenységekre is. Az ALTEO ezért a megújuló energiatermelést végző erőművek létesítésén túl komoly piaci lehetőséget lát e két szolgáltatás fejlesztésében. A most beindított gázmotorok mutatják, hogy komoly lépéseket tettünk és fogunk tenni ebbe az irányba is” – mondta el ifj. Chikán Attila az ALTEO Csoport vezérigazgatója.

Rendkívül korszerű, rugalmasan működtethető rendszerről van szó. Az ALTEO szabályozási központja és megújuló menetrendezési csoportja rengeteg input (számos szolgáltató meteorológiai előrejelzései, saját mérések, földgáz, villamos- és kiegyenlítő energia ár és volumen információk stb.) automatizált begyűjtésével és feldolgozásával folyamatosan figyeli a releváns piacokat. A gyűjtött és feldolgozott adatok alapján real- time termelésoptimalizációt hajt végre, így az ALTEO bármilyen piaci helyzethez közel valós időben képes alkalmazkodni” – hangsúlyozta Luczay Péter a társaság nagykereskedelmi- és szabályozási központ irányítási igazgatója.


Az ALTEO Csoport

Az ALTEO Nyrt. hazai tulajdonban lévő, modern szemléletet képviselő energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat. Üzleti tevékenysége kiterjed a megújuló és a földgáz-energiahordozókon alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint a vállalatok számára történő, személyre szabott energetikai szolgáltatásokra, fejlesztésekre. A társaság ügyfelei számára megbízható, környezettudatos, a megújuló energia fenntartható hasznosításán alapuló energiaellátást biztosít. Energiakereskedőként partnerei körében megtalálhatók hazai kis- és középvállalkozások és nagyvállalatok egyaránt. Ügyfelei igényeit hatékonyan tudja kiszolgálni saját optimálisan kialakított összetételű eszközeinek, valamint szabályozó központjának köszönhetően. Az ALTEO részvényeit 2010 októberében vezették be a Budapesti Értéktőzsdére. A vállalat 2016-ban sikeres nyilvános részvénykibocsátást hajtott végre, amely során részvényei közkézhányadát négyszeresére növelte, miközben közel 1,4 milliárd forintnyi forrást tudott bevonni stratégiai terveinek megvalósításához. A vállalat folyamatosan aktív a tőkepiacon, 2019-ben 12,5 Mrd Ft értékben bocsátott ki kötvényt vagy részvényt, miközben az árbevétele dinamikusan bővült és 2019-ben elérte a 25,6 milliárd forintot, befektetett eszközállománya megközelítette a 25 Mrd Ft-ot. Az ALTEO egy dinamikusan fejlődő, a fenntarthatóság mellett elkötelezett vállalat, amely működése során folyamatosan keresi a beruházási és bővülési lehetőségeket, és azért dolgozik, hogy ügyfelei, partnerei számára a legmagasabb minőségű, leginnovatívabb szolgáltatásokat nyújtsa, és ezen keresztül tartósan növelje a részvényesi értéket.

Sajtókapcsolat:

Kádár Andrea,

Next9 Communications

+36-30 560 6005

andrea.kadar@next9.hu

FacebookTwitterLinkedIn